Search

Access Consciousness® eszközök, melyek működnek


Idén lesz 4 éve, hogy minden megváltozott. Azóta semmi sem olyan, mint előtte.


Hadd meséljem el ki voltam én 2015 szeptembere előtt.


Én egy nagylóki-, majd seregélyesi kislány voltam. Mindig nagy álmokkal, de tele nézőpontokkal, tele ítéletekkel, tele irigységgel, tele rosszindulattal is.


Szerettem azzal foglalkozni, hogy mi van másokkal, hogy ki hogy néz ki, ki mit csinál...

Addig sem kellett arra ránéznem ki vagyok én, mit szeretnék az életemmel kezdeni, hogy mennyi olyan választást hoztam, amelyekhez nem sok közöm volt.


Sok évvel ezelőtt, egy napon valaki azt mondta nekem, hogy rossz a közelemben lenni annyira negatív vagyok. Szíven ütött! BAMM! Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy milyen igaz, én sem szeretek magammal lenni...


Azon a napon bementem egy ezoterikus könyvesboltba, és ott megtalált engem egy könyv.

Ott elkezdődött egy változás, mely azóta is tart és mostmár sosem lesz vége!




Kipróbáltam egy csomó önsegítő dolgot; jártam meditálni, visszamentem előző életeimbe kutakodni (ne is kérdezd), jártam pszichológushoz, life coach-hoz (ez volt a legjobb), aztán 2015-ben mikor már annyira gyűlöltem magam és az életem, motorbalesetem lett.


Azt mondták nem fogják tudni megmenteni a lábam, de a baleset estéjén még nem amputálták le. A törés annyira súlyos volt, hogy teljesen reménytelen volt, hogy valaha újra járjak majd.


Akkor ott a Baleseti Intézet 14-es kórtermében úgy döntöttem BOLDOG leszek, lábbal vagy láb nélkül. Úgy éreztem kaptam egy második esélyt. - Most már tudom, hogy adtam magamnak egy esélyt!


Kedvenc napjam a kórházban

Sok minden történt az azt követő évben. Sok csoda. Otthon az ágyban fekve 9 hónap alatt megtanultam angolul, mert úgy döntöttem, most, hogy végre van időm, mindent fogok csinálni, amire eddig nem volt vagy nem szántam az időmből.


Beosztottam a napjaimat, korán keltem. Délelőtt angolt tanultam, és algebrát. Ebéd után vloggereken keresztül beutaztam az egész világot, már akkor tudtam, hogy San Franciscóban szeretnék élni egyszer. - Ekkor még nem is sejtettem, hogy a férjem majd abból a városból való lesz.


Egyik nap a kórházi ágyon fekve olvastam Szabó Péter könyvét, mikor valaki bekopogott a szobába és ott állt Ő - Péter. Köszönt és ennyit mondott: "Jó könyv!" Mire én: "Igen, Te írtad!"


Egy barátomtól hallott arról mi történt velem és gondolta bejön a kórházba és elmondja, hogy minden rendben lesz! - Annyira hálás vagyok neki azóta is!


Annyira jól éreztük magunkat, hogy a tervezett 1 óra helyett kettőt maradt! - Velem repül az idő... :)))))


Szabó Péter látogatása

Később is kapcsolatban maradtuk, nyomon követte a gyógyulásomat és 2016 januárjában elhívott egy kurzusra. Nem tudtam honnan lesz rá pénzem, de tudtam ott leszek. Így is lett!


2 nap csoda következett. Ott hallottam először az Access Consciousness® -ről Palacskó Andrástól, aki azóta jó barátom. Hogy lehetek ennyire szerencsés?


Az életem turbósebességre kapcsolt!


Megismerkedtem az Access Consciousness® eszközeivel és annyira megváltoztak a napjaim, az életem és én magam, hogy egyik csoda jött a másik után!


Olyan csodák, hogy az orvosaim UFÓ-nak neveztek! :)


Jártam, sőt mi több egyre jobban mozogtam. Eldobtam a mankót!

Áprilisban már dolgoztam! Újra tanítottam a suliban, utaztam és élveztem az életem! Minden pillanatát!

GET YOUR HAPPY ON

Nem voltam soha többé sem a magam-, sem pedig más emberek áldozata. Tudtam, hogy minden az én választásom!


Megértettem, hogy a választásom teremt és hogy tök mindegy, hogy mi volt ezelőtt, mit választottam, most itt ebben a 10 másodpercben igenis választhatok valami mást!


Megértettem, hogy kíváncsisággal, nyitottsággal, ezeknek az egyszerű eszközöknek a használatával és az Access Bars®-al megváltoztathatok bármit, és választhatok bármit, ami működik nekem!


Megértettem, hogy én nem másokon ítélkezem, hanem saját magamon!


Ennek már több, mint 3 éve. Eleinte magamnak akartam mindent, tanulni, gyakorolni, de az emberek kérdezték, mit szedek, hogy ennyire jól vagyok és hogy ennyire megváltoztam!?


Sosem gondoltam, hogy valaha fogok ezzel foglalkozni, mert én ezt magamért csináltam, én akartam jól lenni, végre valamit magamért akartam tenni.


De, aztán egyre több barátom elvégezte a Bars®-t és elkezdtünk valami olyan valóságot teremteni, ami túl van ennek a földi izének a korlátain.


Az Access Consciousness® legegyszerűbb eszközei tudják a legnagyobb változásokat előidézni, mégis azt tapasztalom, hogy akik arra panaszkodnak, hogy nem működik, igazán nem is használják. Aztán jönnek, hogy tegyen már fel valaki egy kérdést, vagy csináljatok már velem valamit, mert az alap eszközökön már túl vagyok! - Kérdem én: Tényleg? Ez igaz?


Most volt egy nagy kurzus itt Budapesten, Dr. Dain Heer-el, az Access Consciousness® egyik alapítójával és bámulatos volt, ahogyan facilitál. Megfigyeltem, hogy Ő is gyakran feltette a kérdést, hogy használjuk -e az alap eszközöket, ahelyett, hogy a bonyolultság felé fordulnánk, mondván az "egyszerűbbek" nem működnek...


Ha én meg szeretnék változtatni valamit, akkor nem bonyolítok.


Ilyeneket kérdezek (anélkül, hogy a választ keresném):


  • Mi egyéb lehetséges?

  • Hogyan lehetne ez ettől is jobb?

  • Milyen csodás kalandjaim lehetnek ma, túl azon, mint amit el tudok képzelni?


Vagy a legnagyobb kedvencem:


  • Kihez tartozik ez?


A gondolataink, érzéseink nézőpontjaink 99,999999999%-a nem is a miénk, csak átvettük másoktól!

Néha, mikor az jön, hogy az enyém, szeretem megkérdőjelezni magam, egy kérdéssel:

De ez igaz, hogy az enyém? - Legtöbbször kiderül, hogy nem, csak már oly régóta nálam van, hogy olyan, mintha az enyém lenne.


Ha minden feljövő gondolatra, érzésre felteszed a kérdést, hogy kié ez az érzés, kié ez a gondolat, és visszaküldöd a feladónak, garantálom, hogy egy héten belül csend lesz a fejedben!


Szóval, ha szeretnél könnyedséget, örömöt, boldogságot az életedben, akkor légyszi ne próbáld ki ezeket az eszközöket!!!


Idén március 20-án lesz a BOLDOGSÁG VILÁGNAPJA! - Ennek alkalmából úgy határoztam, hogy ebben az évben a lehető legtöbb emberrel megismertetem az Access Consciousness® -t, így lesz lehetőségük választani, amennyiben akarják!


Te mit szeretnél teremteni a világban?


Szeretettel, Nikolett


#getyourhappyon

0 views
Contact